Kezdőoldal > ‘
tojás’
tojás receptek
A tojásokat keményre főzzük, kihűtjük. Az újhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, a petrezselymet leöblítjük és felaprítjuk. A tojásokról leszedjük a héjakat, majd a gömbölyűbb részéből levágunk egy szeletet, hogy megálljanak a tálon. Hegyesebb végükön levágjuk a csúcsokat és az előbb levágott részekkel együtt felaprítjuk. Kivesszük a tojássárgáját, majd a tejfőllel és a mustárral habosra keverjük, ízesítjük sóval, őrölt borssal, majd hozzáadjuk a felaprított tojásfehérjét, hagymát, petrezselymet. Habzsákba, vagy az egyik sarkán kivágott nejlonzacskóba tesszük, és megtöltjük vele a tojásokat. A paradicsomokat megmossuk, félbevágjuk és kiszedjük a magokat. Miután a tojásokat megtöltöttük tálra helyezzük , és mindegyikbe egy-egy fogvájót szúrunk, és rányomjuk óvatosan a paradicsomokat. Majonézből apró pöttyöket nyomunk a paradicsom tetejére, salátalevéllel díszítjük.
Tags: csípős mustár, fogvájó, majonéz, őrölt bors, paradicsom, petrezselyem, salátalevél, só, tejföl, tojás, újhagyma
A főző vajjal és a liszttel világos rántást készítünk, majd az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk, levesszük tűzről és rászórjuk a pirospaprikát, majd felöntjük vízzel. Babérlevéllel, sóval, ecettel ízesítjük, felforraljuk, eközben felverünk 3 tojást és azt lassan belekeverjük. Majd hozzáadjuk a maradék két egész tojást és készre főzzük, tálalás előtt óvatosan hozzáadjuk a simára kevert tejfölt.
Tags: babérlevél, ecet, főző vaj, liszt, pirospaprika, tejföl, tojás, vöröshagyma
A kelkáposztát egészben belehelyezzük forrásban lévő vízbe, majd kivesszük. Addig kell a forró vízben tartani, míg a levelek meg nem puhulnak, lágyulnak. Hagyjuk kihűlni, ezalatt összeállítjuk a tölteléket. Egy tálba tesszük a darálthúst, a 2 tojást, apróra vágott hagymát, fokhagymát, a vízben áztatott 2 zsemlét és fűszerezzük. Majd összedolgozzuk darálthúst a hozzávalókkal. Alufóliát terítünk a konyhai pultra, ráhelyezzük szeletenként a baconszalonnát köralakban. A baconszalonna fogja megtartani a kelkáposztaleveleket, hogy ne essen szét. Baconszalonna kör közepén kezdjük leszedni a kelkáposzta leveleket, kivülről befelé haladva, a belső nagyon világos leveleket levágjuk (torzsa marad, az tartja össze a belső leveleket). Ezután középre helyezzük a tölteléket és belülről kifelé ráhajtjuk a káposzta leveleket, végül ráhajtjuk a baconszalonna szeleteket. Majd befedjük az alufóliával és tepsibe rakjuk, olajat öntünk a töltött káposzta mellé. A tepsibe rakjuk a megtisztított egész burgonyákat és sütőbe tesszük. 30-40 perc alatt sül meg a töltött káposzta, figyeljünk a burgonyára, ne száradjon ki, locsolgassuk meg olajjal. Ha elkészült, vegyük ki a tepsiből, óvatosan vegyük le az alufóliát és helyezzük rá egy lapos tálra és rakjuk mellé az egészben sült burgonyát.
Tags: bacon szalonna szeletelt, bors, burgonya, darált hús, étolaj, fokhagyma, kelkáposzta, majoranna, pirospaprika, só, tojás, vöröshagyma, zsemle
Hozzávalók:
tésztához:
- 60 dkg rétes liszt + finom liszt a tészta kidolgozásához
- 25 dkg margarin
- 2,5 dkg élesztő
- 1 dl tej
- 1 db tojás + 1 db tészta kenéséhez
- csipet só
- 5 dkg porcukor
- 1 cs. vanillincukor
töltelékhez.
- 1,5 kg alma
- 15 dkg darált dió
- 1 k.k. őrölt fahéj
- 1 cs. vaníliás pudingpor
- 2 dl tej
- 2 e.k. margarin
Elkészítése:
Az élesztőt a vanillincukorral együtt felfuttatjuk a meleg tejben. A liszthez hozzáadjuk a tojást, az elmorzsolt margarint, porcukrot, sót, majd mélyedést készítünk és beleöntjük a felfuttatott élesztős tejet és összedolgozzuk a tésztát, majd félórát pihentetjük. Ezalatt pudingot főzünk csomagon található recept szerint, majd ha kihűlt, belekeverünk 2 e.k. margarint. A megkelt tésztát felezzük, és a tepsinek megfelelően nyújtsuk ki az egyik felét. A kikent tepsibe helyezzük bele, majd egyenletesen kenjük rá a pudingot, erre szórjuk rá az előre elkészített almát, szórjuk rá a diót és a fahéjat. Nyújtsuk ki a tészta másik felét és vágjunk 1 cm-s csíkokat, ezeket rácsos szerűen helyezzük a gyümölcsre és kenjük meg felvert tojással. Előmelegített sütőben süssük meg, majd mikor kihűlt szeleteljük és porcukorral megszórjuk.
Tags: alma, darált dió, élesztő, margarin, őrölt fahéj, porcukor, rétes liszt, só, tej, tojás, vaníliás pudingpor, vanillincukor
Hozzávalók a tésztához: Hozzávalók a tálaláshoz:
- 25 dkg finomliszt - 10 dkg vaj
- 1 kávéskanál só – 1 dkg friss korianderzöld
- 2 kisebb tojássárgája - 1 kávéskanál frissen őrölt bors
- 1 dl hideg víz - 3 dl tejföl, pár csepp fehérborecet
A töltelékhez:
- 3 dkg dió a kenéshez 2 tojásfehérje és a tészta nyújtáshoz kevés liszt
- 2 dkg korianderzöld
- 3 szál újhagyma
- 15 dkg darált csirkemellfilé
- 1 kávéskanál őrölt fahéj
- 1/2 dl hideg víz
- só és frissen őrölt bors
A tésztához az összes hozzávalót tálba tesszük és összegyúrjuk, sima, rugalmas tésztát kapunk. Ha túl lágy lenne, adjunk hozzá még egy kis lisztet, ha túl kemény, akkor 1-2 evőkanál hideg vizet adjunk hozzá. A tésztát folpackba csomagoljuk és 20 percre a hűtőbe tesszük. Ezalatt elkészítjük a tölteléket. A diót serpenyőben mérsékelt tűzön folyamatosan kevergetve illatosra pirítjuk, aztán durvára őröljük. Az újhagyma fehér szárát és a korianderzöldet apróra vágjuk. Ezután az összes hozzávalót összekeverjük és sózzuk-borsozzuk. A főzéshez 5 l enyhén sós vizet forralunk. A kenéshez a tojásfehérjéket felverjük. Közben a tésztát enyhén lisztes gyúródeszkán nyújtófával 2 mm vékonyra nyújtjuk, és lisztbe mártott pogácsa szaggatóval 8 cm átmérőjű körlapokat szúrunk ki belőle. A kimaradt tésztát összegyúrjuk, kinyújtjuk és körlapokat szúrunk ki. Mindegyik körlap közepébe beleteszünk 1 -1 púpos teáskanál tölteléket. A körlap szélét kicsit meghúzogatjuk, széleit megkenjük tojásfehérjével. A megtöltött körlapokat összehajtjuk félkör formájú tasakokra, az összeérő széleket összenyomkodjuk. A húsos tasakokat megfőzzük a forrásban lévő vízben, kb. 5 perc a főzési idő. Közben a tálaláshoz a vajat egy közepes mértű serpenyőben megolvasztjuk, a korianderzöldet apróra vágjuk, és a vajhoz keverjük. A kifőtt tasakokat leszűrjük, összeforgatjuk a serpenyőben lévő vajban, meghintjük frissen őrölt borssal, tejföllel meg ecettel tálaljuk.
Kb. 4 adag lesz belőle
Tags: csirkemellfilé, fehérborecet, finomliszt, hideg víz, korianderzöld, őrölt bors, őrölt fahéj, só, tejföl, tojás, tojásfehérje, tojássárgája, vaj
Gyorsan és egyszerűen elkészíthető vendégváró sütemény.
Hozzávalók:
- 2 db. tojás
- 1 bögre finom liszt (3 dl )
- 1 bögre kristálycukor
- 2 kispohár 20%-s tejfől
- 1 cs. sütőpor
- 1 cs. vanilincukor
- 450 gramm meggy, lehet mirelit vagy befőtt is
- 1 citrom héja reszelve
- vaj és liszt a tepsi kikenéséhez vagy sütőpapír
- 1 csipet só
Elkészítés;
A 2 tojást, tejfölt, sót, sütőport, és a cukrot simára elkeverjük egy nagyobb edényben, majd lassan hozzáadjuk a lisztet és simára elkeverjük. Ezt követően hozzáadjuk a meggyet – ha mirelit a meggy, akkor várjunk míg kienged – majd a vanillincukrot, és végezetül 1 citromhéját belereszeljük a tésztába. A tepsit kikenjük vékonyan vajjal vagy margarinnal és vékonyan belisztezzük, amennyiben van konyhánkban sütőpapír, azt is használhatjuk, így nem a tepsi kikenésével bajlódnunk. Előre melegített sütőben 35 – 40 perc alatt megsütjük, majd hagyjuk kihűlni. A meggyes pitét felkockázzuk, a tetejét megszórhatjuk vanillincukorral, de e nélkül is nagyon finom.
Tags: citromhéj, kristálycukor, liszt, meggy, sütőpor, tejföl, tojás, vanillincukor
Hozzávalók:
- 0,5 kg bacon szalonna
- 1 közepes csirkemell (kb. 80 dkg)
- 20 dkg reszelt trappista sajt
- 3 tojás
- 3 evőkanál liszt
- 3 evőkanál tejföl
- só, bors, ételízesítő, zöldséglevél
Elkészítése Egy őzgerincformát kibélelünk bacon szalonnával, úgy hogy a végük a forma peremén túllógjon. A tojást, a lisztet, a tejfölt és a reszelt sajt felét összekeverjük. Hozzáadjuk a kis kockára vágott csirkemellet és fűszerezzük. Az őzgerincformába öntjük, és a tetejét megszórjuk a maradék sajttal, majd ráhajtjuk a szalonnát. Előmelegített sütőben (180-190 C-on) alufóliával letakarva kb. 50 percig sütjük. Mikor egy picit kihűlt tepsibe borítjuk és így visszatesszük a sütőbe, hogy a teteje is kicsit piruljon kb. 4-5 perc grillen. Mikor kihűlt bordák közt szeleteljük. Jó étvágyat hozzá mindenkinek!!
Tags: bacon, bors, csirke, csirkemell, fűszerek, liszt, őzgerinc, reszelt, sajt, só, sütő, tejföl, tojás, trappista