Találkahely Licitáljunk Loveforme Netszállás Kuponx
Szépkártya Erzsébetutalvány Szexpartnerinfo Tiszatowellness Likebolt


Kezdőoldal > ‘bors

bors receptek

Rakott burgonya pulykadarálthússal

A felaprított vöröshagymát, fokhagymát felolvasztott vajban megfuttatjuk, hozzáadjuk a darált húst, sózzuk, fűszerezzük, beleöntjük a paradicsomszószt, és egy 2 dl vizet öntünk hozzá, majd 25 percig pároljuk. A felesleges szaftot leöntjük, és félretesszük. A burgonyát meghámozzuk, felkarikázzuk, és 10 percig sós vízben főzzük, majd leszűrjük. Előmelegítjük a sütőt 180 0C-ra, közben vajjal kikenjük a tepsit és az aljára beletesszük a burgonya egyharmadát, rásimítjuk a darált húsos szósz felét, megszórjuk reszelt sajttal, és befedjük a burgonya következő harmadával, ismét rásimítjuk a darált húsos szósz második felét, és rátesszük a maradék burgonyát. A tejfölt simára keverjük a tojással, sózzuk, borsozzuk és a burgonyára öntjük,és rászórjuk a maradék reszelt sajtot. Kb. 40 percig sütjük.

Tags: , , , , , , , , , ,

  • Twitter
  • RSS

Húsos lasagne palacsintába töltve

Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát főző vajon pirítsuk meg, majd tegyük rá a darálthúst, sózzuk, borsozzuk és kifehéredésig pirítsuk meg, majd adjunk hozzá kis pohár vízet és pároljuk puhára, és öntsük hozzá a paradicsomszószt és ízesítjük bazsalikommal. Ezalatt tegyünk serpenyőbe kevés vajat és süssük meg a vékony csíkokra szeletelt cukkinit és padlizsánt. Ízlés szerint fűszerezhetjük sütés előtt.

Kisebb edényben melegítsünk fel 5 dkg vajat, tegyünk bele 5 dkg lisztet és pirítsuk meg, majd öntsük fel tejjel, amikor besürüsödött ízesítsük sóval, borssal és egy kis őrölt szerecsendióval, és tegyük félre.

Vegyünk elő egy tepsit, kicsit vajazzuk ki és kevés paradicsomszószt kenjünk a vajra, ezután a palacsintákat úgy helyezzük a tepsibe, hogy a végén azokkal be lehessen fedni a tölteléket. Előszőr a tepsi két hosszabb oldalára tegyük, úgy hogy a tészta fele kilógjon a tepsiből, majd ezt a két rövidebb oldalon is ismételjük meg, a tepsi közepére is helyezzünk bele 2 palacsintát, és ezután kezdhetjük belerakni a húsos paradicsomszószt, ezután egy rétegben halmozzuk fel a sült padlizsánt és cukkinit, majd öntsünk rá kis besamelszószt, és ezt ismételjük meg. utána fedjük be palacsinta tésztával és a maradék húsos paradicsomszószt egyenletesen vigyük fel és szórjuk meg bőven reszelt sajttal. Előmelegített sütőben süssük meg, akkor jó, ha egy kicsit megpirult a reszelt sajt.

 

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

  • Twitter
  • RSS

Töltött kelkáposzta egészben sült burgonyával

A kelkáposztát egészben belehelyezzük forrásban lévő vízbe, majd kivesszük. Addig kell a forró vízben tartani, míg a levelek meg nem puhulnak, lágyulnak. Hagyjuk kihűlni, ezalatt összeállítjuk a tölteléket. Egy tálba tesszük a darálthúst, a 2 tojást, apróra vágott hagymát, fokhagymát, a vízben áztatott 2 zsemlét és fűszerezzük. Majd összedolgozzuk darálthúst a hozzávalókkal. Alufóliát terítünk a konyhai pultra, ráhelyezzük szeletenként a baconszalonnát köralakban. A baconszalonna fogja megtartani a kelkáposztaleveleket, hogy ne essen szét. Baconszalonna kör közepén kezdjük leszedni a kelkáposzta leveleket, kivülről befelé haladva, a belső nagyon világos leveleket levágjuk (torzsa marad, az tartja össze a belső leveleket). Ezután középre helyezzük a tölteléket és belülről kifelé ráhajtjuk a káposzta leveleket, végül ráhajtjuk a baconszalonna szeleteket. Majd befedjük az alufóliával és tepsibe rakjuk, olajat öntünk a töltött káposzta mellé. A tepsibe rakjuk a megtisztított egész burgonyákat és sütőbe tesszük. 30-40 perc alatt sül meg a töltött káposzta, figyeljünk a burgonyára, ne száradjon ki, locsolgassuk meg olajjal. Ha elkészült, vegyük ki a tepsiből, óvatosan vegyük le az alufóliát és helyezzük rá egy lapos tálra és rakjuk mellé az egészben sült burgonyát.

Tags: , , , , , , , , , , , ,

  • Twitter
  • RSS

Csirkemájpástétom

Hozzávalók:

-          50 dkg csirkemáj

-          1 közepes fej vöröshagyma

-          2 gerezd fokhagyma

-          1 közepes savanykás alma

-          5 dkg főzővaj

-          5 dkg flóra margarin

-          majoranna 2 púpos kávéskanál

-          bors, só, csipet pirospaprika

 

A csirkemájat megtisztítjuk, majd felcsíkozzuk. A főzővajon megpároljuk a vöröshagymát, fokhagymát, borsozzuk, majorannát adunk hozzá és beletesszük a csirkemájat. Közepes lángon fedő alatt pároljuk, 15 perc párolás után hozzáadjuk a meghámozott,kimagozott és felszeletelt almát és készre pároljuk. Levesszük a tűzről, hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd aprítógéppel pépessé őröljük. Kiöntjük egy tálba, majd folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a flóra margarint, hogy krémes állagot kapjunk, közben kóstolgatjuk, ízesítjük, sózzuk. Ha kész, hűtőbe tesszük, és másnap fogyaszthatjuk, pirítóssal, barna kenyérrel, mellé szeletelhetünk paradicsomot, paprikát, lilahagymát.

Tags: , , , , , , , , ,

  • Twitter
  • RSS

Sajtos csirkemell őzgerincben sütve

23717_406613002753044_1514035308_nHozzávalók:

  • 0,5 kg bacon szalonna
  • 1 közepes csirkemell (kb. 80 dkg)
  • 20 dkg reszelt trappista sajt
  • 3 tojás
  • 3 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál tejföl
  • só, bors, ételízesítő, zöldséglevél

Elkészítése Egy őzgerincformát kibélelünk bacon szalonnával, úgy hogy a végük a forma peremén túllógjon. A tojást, a lisztet, a tejfölt és a reszelt sajt felét összekeverjük. Hozzáadjuk a kis kockára vágott csirkemellet és fűszerezzük. Az őzgerincformába öntjük, és a tetejét megszórjuk a maradék sajttal, majd ráhajtjuk a szalonnát. Előmelegített sütőben (180-190 C-on) alufóliával letakarva kb. 50 percig sütjük. Mikor egy picit kihűlt tepsibe borítjuk és így visszatesszük a sütőbe, hogy a teteje is kicsit piruljon kb. 4-5 perc grillen. Mikor kihűlt bordák közt szeleteljük. Jó étvágyat hozzá mindenkinek!!

Tags: , , , , , , , , , , , , ,

  • Twitter
  • RSS