Zöldbabfőzelék húspogácsával
Hozzávalók:
Zöldbabfőzelék:
- 1 kg zöldbab (mirelit, konzerv, idei)
- 5 dkg főzővaj
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 kis fej vöröshagyma
- csipet só, csipet cukor, csipet pirospaprika
- 2 kis pohár tejföl
- 5 dkg liszt
Húspogácsa:
- 50 dkg darált hús
- 2 db tojás
- 2 db vízben áztatott zsemle
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 kis fej vöröshagyma fele
- só, pirospaprika, őrölt fekete bors, majoránna
- zsemlemorzsa
- étolaj a sütéshez
Zöldbabfőzelék elkészítése:
A felolvasztott főzővajon megdinszteljük a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, majd fűszerezzük és hozzáadjuk a zöldbabot. Felöntjük alaplével, vagy vízzel addig, hogy éppen ellepje, majd közepes lángon puhára főzzük. Ezt követően a tejfölt simára elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, és azzal is simára keverjük, majd lassan hozzáadjuk a enyhén forrásban levő zöldbabhoz. Együtt még 5 percig főzzük és ízlés szerint ízesítjük.
Húspogácsa elkészítése:
Egy műanyagtálba tesszük a hozzávalókat, és jól összedolgozzuk, közben kóstolgathatjuk, majd kisebb pogácsákat készítünk, amelyeket megforgatjuk a zsemlemorzsába, és olajban kisütjük.