Holland feles-borsó leves (Erwtensoep)
Hozzávalók:
- 0,5 kg feles borsó (zöld,száraz),
- 1 nagy (körülbelül 750 gramm) nyers sertéscsülök,
- 1 babérlevél,
- 3 szegfűszeg,
- 1 hagyma,
- 25 dkg angolszalonna bőrkével,
- 3 nagy póréhagyma,
- 1/2 zeller+4 zellerszár,
- 1 vastag sárgarépa,
- bors,
- só,
- 1 lecsókolbász (debreceni)
- kenyér,
- mustár.
Elkészítés:
A feles-borsót leöblítjük, és egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk, majd leszűrjük.
A csülköt bevagdossuk és megtűzdeljük a szegfűszeggel. A feles-borsót, a csülköt, babérlevelet, hagymát, sót és a borsot egy nagy lábasba tesszük, ráöntünk 2 liter vizet. Addig főzzük, amíg felforr.
Közben megmossuk a póréhagymát (ha szükséges, leszedjük róla a fonnyadt zöldet), karikákra vágjuk. Megpucoljuk a zellergumót, 2 cm-es kockákra daraboljuk. Megtisztítjuk a répát, és ezt is felkockázzuk vagy karikázzuk. Megmossuk a zeller zöldjét, s a felét finomra aprítva félretesszük.
A szalonnát is felaprítjuk és megpirítjuk egy kicsit majd beletesszük a zöldségeket és átpirítjuk egy kicsit azokat is a szalonnával. A felforrt leveshez adjuk, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Addig főzzük (ez legalább 2 óra), amíg a hús megpuhul. Közben néha megkeverjük, szükség esetén adunk hozzá még vizet.
A megfőtt csülköt kivesszük a levesből, kicsontozzuk, leszedjük róla a fölösleges zsiradékot, majd apróra vagdaljuk és visszatesszük a levesbe.
Hozzáadjuk, a karikákra vágott kolbászt, még egyszer jól megkeverjük, és megszórjuk a félretett aprított zellerzölddel, összeforraljuk.
Tálaláskor egy szelet kenyeret adunk mellé, amit megkentünk mustárral.
Nagyon sokat ettem ezt a levest amikor Hollandiában éltem, nagyon finom és laktató. Akkor a legfinomabb amikor a borsó már pürés állagot kap.
Beküldte: Beatrix
Nagyon finom lehet.
Köszi szépen Beatrix.
Várunk még ilyen egyedi és bevált receptet.:)
Legyen szép napod!
Majd összeszedem még a gondolataim és írok
Szép napot neked is!