Húsos batyu
Hozzávalók:
Tésztához:
- 30 dkg búzaliszt,
- 1 tasak Dr. Oetker Instant Élesztő,
- 2,5dl langyos tej,
- fél teáskanál cukor,
- 1 csipet só,
- 2 evőkanál napraforgó olaj.
Töltelékhez:
- 1 fej hagyma,
- 2 evőkanál napraforgó olaj,
- 35dkg darált pulykahús,
- kevés víz,
- 2 teáskanál só,
- 10 dkg reszelt sajt,
- frissen őrölt bors,
- fűszerpaprika ízlés szerint.
Előkészítés:
A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a darált húst és megpároljuk, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá, ízlés szerint fűszerezzük. Hagyjuk kihűlni, majd hozzákeverjük a reszelt sajtot.
A tepsit (40 x 30 cm) sütőpapírral kibéleljük. A sütőt előmelegítjük.
Elkészítés:
A lisztet az élesztővel elkeverjük, és egy keverőedénybe szitáljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és konyhai robotgéppel (dagasztó spirállal) először alacsony, majd a legmagasabb fokozaton kb. 5 percig sima tésztává dagasztjuk. A tésztát letakarjuk, és meleg helyen kelni hagyjuk, míg láthatóan megnő. A megkelt tésztát enyhén lisztezett munkalapon még egyszer átgyúrjuk, kb. 2-3 mm vékonyra nyújtjuk, majd nagyobb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A tésztalapok közepére egy-egy adag húsos tölteléket helyezünk, majd a tészta széleit felhajtjuk, kicsit összenyomkodjuk annyira, hogy a töltelék ne buggyanjon ki. A batyukat az előkészített tepsibe állítjuk, tetejüket kevés olajjal vagy olvasztott Ramával megkenjük, majd a tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a batyukat megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 200 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 2-3. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 15-20 perc
Forrás: Dr Oetker