Találkahely Licitáljunk Loveforme Netszállás Kuponx
Szépkártya Erzsébetutalvány Szexpartnerinfo Tiszatowellness Likebolt


Kezdőoldal > Frissen sültek > Cipóban sült csülök

Cipóban sült csülök

Hozzávalók:

  • 1 db füstölt csülök

Tésztához:

  • 350 g liszt
  • 50 g burgonya
  • 20 g élesztő
  • 1,5 dl tej
  • csipet kömény,

Elkészítés:

A csülköt főzzük meg , majd ha kihűlt, csontozzuk ki, és esztétikusan 2 x 2 cm-es kockákra vágjuk fel. Enyhén borsozzuk meg, és hintsük meg liszttel. Most már elő van készítve a csülökhús. Régi időkben főzés, csontozás nélkül csomagolták kenyértésztába a csülköt. Igaz, így kissé kemény maradt a csülök, vagy a sonka, persze csak akkor, ha kemencében nem sütötték elő. Akárhogy is, mindig remek ajándékul szolgált a komámuramnak.

Készítsük el a kenyértésztát, egy kis csalafintasággal. A fellangyosított lisztben fészket készítünk. A langyos tejjel elkevert élesztőt a lisztfészekbe öntjük, kis liszttel lágy kovászt keverünk. Ha a kovász felfut, duplájára dagad, az áttört főtt burgonyát, köményt, és a lisztre szórt sóval együtt középkeménységű tésztává gyúrjuk.

Hogy mi a más ebben a kenyértésztában?

Az, hogy víz helyett tejet tettünk bele, no meg a főtt burgonya és a kömény használata sem mindennapos. Így azonban még finomabb lesz a cipó. A letakart tésztát, ha duplájára kelt, lisztezett nyújtódeszkára tesszük, átgyúrjuk. Enyhén ellapítjuk, és a közepére helyezzük a kockára vágott, fűszerezett, enyhén lisztes főtt csülökhúst. A tészta széleivel betakarjuk, és cipóvá formáljuk, virgoljuk. Egy kizsírozott, kilisztezett kuglófformába tesszük, újból megkelesztjük, majd 180 fokos előmelegített sütőben kb. 1 órát sütjük. Ha szép pirosra sült, enyhén vizes ecsettel a felületét lekenjük. 10 perces pihentetés után rácsra borítjuk, és konyharuhával letakarva tartjuk. Így a kérge kissé felpuhul. Ápolják étkezési hagyományainkat, és régi szokások szerint fogyasszák a cipóban sült csülköt.

Jó étvágyat kívánok!

Forrás: Benke Laci bácsi :)

Tanács: Húsvétra ajánlom:)

  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.